TÉR_KÖZ – „Találkozzunk többször” új közösségi terek kialakítása a Szent István tér komplex rehabilitációja során

A projektről

A fővárosi TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázat 343,7 millió forintos támogatásával újult meg a Szent István tér egy része. Az új Vásárcsarnok mellett, a régi piac területén közösségi tér jött létre, új zöldfelületekkel, parkosítással, valamint új utcabútorokkal és multifunkcionális terekkel

A gyalogos felületeket úgy alakították ki, hogy képesek legyenek kiszolgálni a téren ismert fő gyalogos közlekedési irányokat.

A zöldfelületek kapták a fő hangsúlyt az egész területen. A parkosítás eredményeként 120 db fa, 5,5 ezer négyzetméter gyepes terület, 770 négyzetméter cserje és virág került a korábbi murvás területre, és automata öntözőrendszer gondoskodik ezek szakszerű vízellátásáról. Emellett olyan innovatív zöldfelületi elemek is megjelennek, mint a biodiverz felületek, levendulás, zöldfal, gyerekeknek szóló mini tanösvény.

A cél az volt, hogy közösségi térként is tudjon funkcionálni a terület. Az Egek Királynéja Nagytemplom előtt kialakuló burkolt rész egy találkozóhely szerepét tölti be, és kisebb teresedések is helyet kaptak, amelyek a közösségi együttlét helyszínéül szolgálhatnak.

Az utcabútorok és a köztéri infrastruktúra sem hiányozhat a megújuló területről. Egységes stílusú, a tér már korábban felújított részéhez is illeszkedő hangulatú új padok, ülőfelületek, sakkasztalok, ivókutak, árnyékolók teszik komfortosabbá az itt tartózkodást. A terület közvilágítása is megújult.

A terület északi oldalán egy óriásjátszótér nyújt változatos programlehetőséget a legkisebbek számára. Napvitorlákkal védett hatalmas homokozóval, kéttornyú játszóvárral, többféle hintával és trambulinnal várják a játszani vágyókat.

A nagyközönség előtt 2023 végén nyitotta meg kapuit a park. 2024 májusában a játszótér is átadásra került, ezt követően pedig a piac mellett található korábbi trafóállomás helye is parkosítva lett. Ezzel, vagyis az 5. ütem megvalósításával a park elnyerte tervezett formáját.

Megjelenések, Rendezvények, Sajtóközlemények

Scroll to Top
Megszakítás