EUCF – European City Facility Városokkal a városokért program

A projektről

Az EUCF közvetlen Európai Uniós pályázat célja, hogy támogatást nyújtson az önkormányzatoknak olyan beruházási koncepciók kialakításához, elkészítéséhez, amik segítik a klímastratégiáikban meghatározott intézkedések megvalósítását, célok elérését.

 

Újpest Önkormányzata konzorciumi tagként Óbuda-Békásmegyer, valamint Szentendre önkormányzataival ezen a pályázaton sikeresen vett részt, és 2021. decembertől egy év állt rendelkezésre egy beruházási koncepció (energiahatékonysági megvalósíthatósági terv) kidolgozására. Ebben a beruházási koncepcióban a kerület teljes területén alapvetően három fókusz terület van: egyrészt lakóépületek (társasházak), másrészt közintézmények (pl. bölcsődék, óvodák, háziorvosi rendelők, szociális intézmények), harmadrészt a közműszolgáltatások energiahatékony megújítása, az elavult épületállomány energiahatékonysági fejlesztése.

Cél a megújuló energiaforrások hasznosítása (pl. napenergia, geotermia), illetve passzív energetikai fejlesztések (pl. hőszigetelés, nyílászáró csere) által energiacsökkentés elérése, mely együttesen eredményezi az energiamegtakarítást (valamint kibocsátáscsökkentést), ami a pályázat legfőbb célja.

Az egy évig tartó munka során elkészült a Beruházási Koncepció, amely energetikai számításokra alapuló műszaki megoldásokat vázolt fel a jövőre vonatkozóan, és felvázolt egy lehetséges beruházási projektet, bemutatva ennek számszerűsíthető hatásait is. A Beruházási Koncepció – ahogy neve is mutatja – nem a kivitelezéshez szükséges kidolgozott terveket tartalmazza, hanem egy szilárd szakmai alapokra helyezett előkészítő anyag, amely a jövőben hozzájárulhat az energetikai pályázatokon való sikeres induláshoz.

Hírek, megvalósult események

Scroll to Top
Megszakítás