
Újpest klímastratégiájának kialakításához, a szakértői munka mellett, elengedhetetlenül szükség van az újpestiek tapasztalataira, ötleteire is. Az Önkormányzat a közösségi rendezvényeken, workshopokon, iskolai fórumokon teremt lehetőséget a javaslatok megosztására.
A klíMA PONT szakembereihez érdekes kérdések érkeztek a rendezvény ideje alatt, látszott az újpestiek érzékenysége a klímavédelem iránt. Többen a helyszínen kapott tájékoztató anyagot végigolvasva tettek javaslatokat, és szóba kerültek Újpest Önkormányzatának eddigi fejlesztései is, például, hogy napelemek kerültek az SZTK, az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola és Homoktövis Bölcsőde tetejére, a Halassy uszodát pedig geotermikus energia fűti. Környezetbarát, elektromos meghajtású járművel végzik a kutyapiszok gyűjtését, évek óta lakossági komposztálási mintaprogram működik, valamint idén nyáron, az országban elsőként Újpesten került bevezetésre energiairányítási rendszer, 11 önkormányzati épületben.
klíMA-Tegyünk együtt, a holnapért!
A projekt azonosító száma: KEHOP-1.2.1-18-2018-00010.
A támogatás összege 20 millió forint.
